A Trimagus Csapata

Kevi Andrea

Andi

Köszöntelek Kedves Látogató!

Engedd meg, hogy röviden bemutatkozzam.
Születésemtől fogva vonzott az Élet Misztériuma. Kezdetben könyveken keresztül, autodidakta módon kezdtem el minél több információt magamévá tenni, majd következett a képzések, tanfolyamok és iskolák rengetege…
Szép lassan megismerkedtem az érzékelésen túli Világgal, majd egyre inkább finomodott saját érzékelésem, érzékenységem is.
A tanult ismereteket saját tapasztalataimmal ötvözve jutottam el jelenlegi önmagamhoz.
Ez egy nagyon hosszú és fáradtságos Utazás, aminek még korán sincs vége, de annál inkább megéri a befektetést. Egészen más a kilátás egy völgyből, egy domb tetejéről vagy a hegycsúcsról.

Kívánom Neked, találd meg Te is a saját hegycsúcsod!

Meggyőződésem, hogy változást csak úgy lehet elérni az anyagi világunkban, ha figyelembe vesszük a ránk ható erőket, akkor is, ha azok nem az általunk jól ismert földi világunkból érkeznek felénk.
Az oktatásban elsajátított és a belénk nevelt horizontális gondolkodás helyett fel kell emelnünk a tekintetünket. Ki kell tekintenünk más irányba is, hogy képesek legyünk meglátni és megtalálni a valódi okokat.
Ebben tudok segíteni Neked, a pszichotronika (szellem- és lélekgyógyászat), energia-gyógyászat, kristályok, Feng Shui és a különböző önismereti-,  személyiségfejlesztő módszerek, aroma masszázs, fülakupunktúra, valamint a DM Qi-kung™ rendszerének segítségével.

Ha nem vagy benne biztos, mi lenne a legmegfelelőbb módszer számodra, lehetőség van személyes konzultációra is.
Ha úgy érzed, én vagyok az, aki ebben a folyamatban támogatni tud, keress bizalommal.

Ha találkoznunk kell, várlak szeretettel! :)

Andi

Szücs Tímea

IMG_20160301_174129

Üdvözöllek Kedves Látogató!

Engedd meg, hogy röviden bemutatkozzam.

Már gyermekkorom óta foglalkoztattak a Világmindenség és az Élet kérdései, összefüggései, mindezekben az ember szerepe. Mi végre vagyunk itt a Földön? Kik vagyunk? Mi a feladatunk, az utunk, az életcélunk? Információ éhségemet először könyvekkel csillapítottam, majd érdeklődésem irányának megfelelően különböző tanfolyamokra, képzésekre jártam. Kérdéseimre az ezoterikus tanokon és irodalmon túl, többek között a filozófia, pedagógia, pszichológia, művészetpszichológia oldaláról megközelítve kerestem a válaszokat.

Ez utóbbi nem véletlen, ugyanis mindennapjaimban meghatározó szerepet játszik az alkotás, a kerámia, a fazekasság. Az agyag szeretete már kisgyermekorom óta bennem élt. A kezdeti szakköri lehetőségeken túl, a fazekas mesterséget iskolarendszeri képzések keretein belül is kitanultam. Majd az évek során kerámiáim folyamatos zsűriztetésével Népi Iparművész címet szereztem.

De ez még korántsem a végállomás! Lényegesnek tartom, hogy folyamatosan képezzem magam, részt vegyek szakmai napokon, előadásokon, és tudásomat folyamatosan bővítsem.

Jelenleg fazekas oktatóként dolgozom, igyekszem a tanítványaimat megismertetni a kerámiakészítés varázslatos folyamatával, melynek során az alkotó kezében lévő agyagdarabból, a víz, levegő és a tűz együttes erejével megszületik a kerámia. Az alkotás folyamata számomra nem más, mint egyfajta meditáció. A tevékenységben való elmélyülés során az ember lelke békére, egyensúlyra és harmóniára talál.

A kézzelfogható anyagban rejlő kreatív alkotótevékenységen túl a pszichotronika (szellem- és lélekgyógyászat) eszközeivel tudlak segíteni abban, hogy rálelj saját egyéni Utadra, és támogatni tudlak abban, hogy különböző kreatív tevékenységek által megismerd és átéld a teremtés örömét, ezáltal visszatalálj Önvalódhoz.

Sok szeretettel várok mindenkit, akinek kedve támad agyagba önteni mindazt, ami a lelke mélyén lakozik.

Timi

Weltin István

Maci_ff

Köszöntelek Kedves Látogató!

Engedd meg, hogy röviden bemutatkozzam.

Egészen kisgyermekkoromtól fogva részét képezte az életemnek az a gondolkodás mód, ami miatt most itt vagyok.
Vonzottak a megmagyarázhatatlan, misztikus dolgok. Mindig kerestem a „miértekre” a választ a dolgok mögöttes, mélyebb megértésére. Mindig figyeltem és mindig „gondolkodtam, analizáltam”.  Igen, a logika és a misztikum kéz a kézben jár.
Fokozatosan fordultam a Keleti Tanok Útja felé, amiben úgy éreztem, sokkal több lehetőség van önmagunk és ezen keresztül a világ megértésére, megismerésére. Mint sokan mások, először én is könyvekkel kezdtem, majd a harcművészetek irányába fordultam, ami nagyon alkalmas a nagyobb testtudatosság, a koncentráció és intuíció eléréséhez.

Az évek alatt összegyűlt rengeteg tapasztalat és információ lassan komplex renddé formálódott bennem, aminek komoly részét képezik a nyugati alternatív tudományok is. Ahogy a szép magyar mondás is szól: „Jó pap holtig tanul.”
Mindig szem előtt tartom a változást és az ismereteim folyamatos bővítését.

Korunk komoly hibája, hogy csak a kézzelfogható dolgokkal foglalkozik. A világ, az emberek és a gyógyítás is csak horizontálisan, az „anyaggal”  (testtel) foglalkozik. Ez pedig sajnos nagyobb teret enged az egonak, míg a lélek és a szellem csak egyre sorvad…
Szinte teljesen elveszítettük velük a kapcsolatot.

Sokáig nem képezte részét az életemnek a gyógyítás, de a személyes tapasztalatokból megértettem, az emberek mennyire elveszettek; útbaigazításra és segítségre szorulnak. Így kezdtem el foglalkozni a természetgyógyászattal.
Megszerzett tudásomat és tapasztalataimat a lehető legnagyobb tisztelettel, együttérzéssel és megértéssel igyekszem átadni.
Célom segíteni a szervezet öngyógyító folyamatainak helyreállítását. Amennyire csak lehet, kerülöm az invazívabb beavatkozásokat.
Ezt szem előtt tartva alkalmazok: keleti és nyugati masszázsfajtákat, Cranio-sacralis terápiát, mozgásterápiát (Chikung-Taichi), fülakupunktúrát, akupresszúrát, koreai kéz-, és lábakupresszúrát magokkal és mágnesekkel, rezgés és hangterápiát.

Ezen módszerek ismerete lehetővé teszi, hogy szükség szerint válasszam meg alkalmazásukat, illetve egyidejű használatukat, melyek kiegészítik és támogatják is egymást.

Minden kedves érdeklődőt, segítségre szorulót, vagy csak önmagáért tenni akarót várok szeretettel!

István
https://medi-chi.hu