A hónap köve: RUBIN

RUBIN

A vörös ásványok alapvetően a gyökércsakrához kapcsolódva fejtik ki jótékony hatásukat, minden olyan területen, ami az alapcsakra kihívásaival összefüggésben állhat. Csak hogy néhányat megemlítsünk:
energia, életerő, földeltség, túlélés, a lét testi érzékelése, cselekvés, erő a tervek végrehajtásához, koncentráció, a mostban lenni…
Ezen túlmutatva, ha az egyes ásványok “mélyére” tekintünk, természetesen megtalálhatjuk az egyedi jellemzőket, speciális energiákat és hatásokat is.

Egyik kedvenc ásványom a rubin, mely szintén a szívcsakrát erősíti, aktiválja, segítségével képessé válhatunk szívünk szavának – és boldogságunk – követésére. Társas kő, vonzza a bőséget (anyagi és érzelmi) és a szexuális aktivitást. Érzelmileg és energetikailag kiegyensúlyozottá tesz, életszenvedéllyel tölt fel. A negatív energiákat és haragot képes semlegesíteni és pozitívvá alakítani. A fizikai testben elősegíti a vér- és nyirokrendszer méregtelenítését. Segíti a figyelem-összepontosítást, így képessé válhatunk tudatosan a mostban élni.

Egy kis kitekintés a hónap kövén túlra:
A rubin működésének érdekessége, hogy az alsó három csakrán keresztül, lentről felfelé, – tehát a gyökércsakrától a szívcsakra felé – mintegy “felhúzza” Földanya energiáját a szívünkbe, miközben összeköti és aktiválja alsó rendszereinket.
Kiegészítő párja a zafír, mely a szellemi erőket képes mozgósítani. A két kő együttes alkalmazásával létrehozhatjuk és megélhetjük életünkben a teljességet. Erre a “pecsétet” a smaragd helyezi fel, mintegy megkoronázva ezt a fajta energetikai átalakulást, oly módon, hogy a fizikai és mentális minőségeket összeköti, és lehorgonyozza a lélek lakhelyében, a szívben.