A hónap köve: HEMATIT

A hematit a könnyen beszerezhető ásványok közé tartozik. Elsőre ridegnek tűnő, erős, túlnyomóan jang energiájú kő.
Neve utal arra, hogy fizikai síkon többek közt a vérrel kapcsolatos dolgokban támogathat bennünket. Ilyenek a vérszegénység, a vérképződés serkentése, a vörös vérsejtek oxigénfelvételének javítása. Ezen kívül támogatja a vas felszívódását a szervezetben.
A vesék vérellátását is javítja, ezáltal támogatja és hatékonyabbá teszi a testben a méregtelenítési folyamatokat.

Jang energiája segíti a meridiánok tisztítását, a szervezet jin és jang egyensúlyának helyreállítását. A meridiánrendszeren keresztül elsősorban a tüdővel kapcsolatos rendellenességekhez férhetünk hozzá, és támogathatjuk azok gyógyulását.

Fokozza az akaraterőt és az összpontosítóképességet. Növeli az önértékelést és a megbízhatóságot. Segítségünkre lehet, hogy a hibákban meglássuk a tapasztalatokat. Elősegíti a földelést. Erős védőhatásának köszönhetően segítségével az aura is tisztán tartható. Védelmezőként is használható a helyiségben, ahol tartózkodunk vagy hordható medálként is.